Biztonsági kapcsolók védőburkolatokon az MSZ EN ISO 14119 szabvány alapján
A biztonsági kapcsolóknak rendkívül széles a kínálata, a kialakításuk és a működési funkciók elvei alapján. Ezek önálló megfelelőséggel és önállóan forgalomba hozott termékek. A gépekről szóló jogszabályok is külön foglalkoznak a biztonsági kapcsolókkal, a hatályuk alá tartoznak, szerepelnek a biztonsági berendezések indikatív listájában, így a gyártói megfelelőségek tanúsítása eszerint is szükséges, a forgalombahozatal feltétele.
A burkolatzáró reteszelt kapcsolók esetében, a reteszelés, azaz a védőburkolat nyitásának megakadályozása történhet mechanikusan, a villák rögzítésével és érintés nélküli módon, elektromágneses elven. A retesz kezelési műveleteket – engedélykérés, feloldás, zárás, ezekhez a jelzések – a technológiai vezérlés végzi és gondoskodik arról, hogy feloldás csak a megfelelően kockázatmentes állapotban történhessen. Ezek nem biztonsági vonatkozású műveletek.
A burkolatok, kapcsolók nyitásával a biztonsági funkciók aktiválódnak, végrehajtják a kockázatcsökkentést, függetlenül attól, hogy adott esetben már a kockázatmentes állapot létrejött. Visszazárás után pedig mindig szükséges a nyugtázás, amit viszont már egy biztonsági vonatkozású művelet. A biztonsági funkciók egyik alaptulajdonsága a nyugtázás. A funkció végrehajtásával a biztonsági vezérlő kezeli a kockázatot és aktivál egy vezérléstechnikai reteszt, amivel a kockázatmentes állapotot stabilizálja. Ezt a reteszelt állapotot feloldani csak egy szándékos emberi cselekvéssel lehet, ezt nevezzük nyugtázásnak. A szabvány lehetővé teszi az un. vezérlő burkolatok kialakítását, amikor a burkolat zárásával gépi folyamatok automatikusan indulhatnak. Ez, csak a gép és biztonsági vezérlés kapcsolata mellett valósulhat meg, a nyitás egy némított állapotban történik, funkció nem kerül végrehajtásra, ezért indulhat a folyamat nyugtázás nélkül. Körültekintést igényel az alkalmazása, a szabványok önállóan nem, csak kiegészítő biztonsági berendezéssel együtt engedik.
A szabvány még számos részletre kitér, mint például a manipuláció, környezeti hatások, a pánikgombok, vagy a sorba kapcsolások és következményei.
Biztonsági kapcsolót tartalmazó funkció eredő PL értékének meghatározásánál, az MSZ EN ISO 13849-1 szabvány alapján, ha mechanikus az érzékelés a B10d paraméterből és a használati adatokból kell kiindulni. Érintés mentes kapcsolók esetében a gyártók közvetlenül PFHd, illetve PL értékeket adnak meg.
A szabványossági megfelelőségek teljes mértékben a felépített biztonsági funkciótól, az adott géptől, rendeltetésszerű használatától, jogszabálytól, gyártótól függhetnek, akár új gépről, akár meglévő gépek átalakításáról van szó. Amennyiben C-típusú szabvány kitér a kapcsolókra, általában erre a szabványra hivatkozik.
- 2023/1230 EU-rendelet - Biztonsági berendezések indikatív listája
- Gépek jogszabályaival összehangolt szabványlista
- Gépek biztonsága, ICS 13.110 számhoz tartozó szabványlista
Amennyiben a biztonsági kapcsolókhoz, funkciókhoz kérése, kérdése lenne, a Kapcsolat menüpont segítségével elküldheti. Regisztrációt követő belépés után, a Letöltések menüben érhetőek el jogszabályok, egyéb dokumentációk, gép- és szabványlisták, különböző minták, valamint további hasznos dokumentumok.